Fedezzük fel együtt a Dél-zalai dombvidéket!
Benyovszky emléktúra
2010. október 16.
A túráról készült képek ide kattintva megtekinthetők.
A 13. számú kirándulásunk szerencsét hozott, mivel a beharangozott eső valójában csak vasárnap este érte el a térséget. A reggeli köd hamar feloszlott és „tipikus kiránduló időben” várakoztunk a buszállomáson az indulásra. Hamarosan egy diák csoport is megérkezett, akik Valkonyára indultak egy két napos kirándulásra. A nagy tömeg ellenére egy régi, sárga buszt állítottak járatba, annak ellenére, hogy mind a két csoport bejelentette előre a csoportok létszámát. Az induláskor mint a heringek szorongtunk a fülledt buszban. A nem turista utasok épp, hogy felfértek. Szerencsére nem utaztunk messzire és igazi felüdülés volt kihámozni magunkat a 8.30-as járatból.
A régi hetes úton szálltunk le és megindultunk a bekötő úton Rigyác felé. Első úti célunk, a Szent Anna templom már messziről látszott, a település szélén, egy dombtetőn. A megbeszélt időpontban negyed tízkor megérkeztünk a templomhoz, ahol már várt kalauzunk Kirner Zoltán esperes úr. Áhítattal léptünk be az 1762-ben épült, és a 2000 évek elején szépen felújított templomba. Annak ellenére, hogy barokk templomban voltunk, nem vitték túlzásba az építők a belső díszítést. Belül minden tiszta, szép és rendezett volt.
Zoltán atya rövid előadásában beszámolt a templom, az alatta található kripta történetéről, valamint szólt néhány gondolatot gróf Benyovszky Móric életéről az alábbiak szerint
A rigyáci templom története
A rigyáci templom felújítása során írt pályázathoz anyagot keresve, miközben a plébánián régi iratok közt kutattunk, igazi kincsekre bukkantunk. Egy szürke, porosodó dossziéban ott lapult a falu első plébánosa^ Egyed Ferenc által megírt történelem falunkról, templomunkról, a régi iskoláról, elődeinkről. Fantasztikus érzés volt olvasni a megsárgult lapokon megelevenedett 1930-as évek világát és történelmünket, amely visszanyúlt a legmesszebb gyökereinkig. Kerecsényi Edit néprajzkutató is írt Rigyác történetéről, de részletekbe menően a plébános írásaiban lehet a múltban elmélyedni. Rigyác határában talált kőkorszakbeli emlékek igazolják, hogy már évezredek óta laktak itt emberek, a falu neve mégis az V-VI. században letelepedett szlávoktól ered. Az első írásos emlék 1375-ből származik, ahol Rigyáckésnek nevezték. 1411-ben pedig Rigyalch-ra keresztelték át, amely szerb-horvát elnevezés, jelentése veres, vörös. A falunak a török időkben volt temploma, és egy Péter nevű plébánosa. A templomot azonban a harcok során lerombolták. 1566-ban felégették az egész falut, ezután a lakosok a mai helyére, Répássy Ferencné birtokán építették újra házaikat és azt elnevezték Újrigyácnak. A XVI. században kisebb nemesek birtokolták a települést, akik részben a Kanizsai család szolgálatában álltak.
Templomunk története összefonódik a falu földesúri családjainak, az Inkey és a Benyovszky családok történetével. A XVIII. század végén a pallini Inkey család kezébe került Rigyác, ekkor a falu lakói mind katolikusok voltak és lélekszámuk évről évre gyarapodott. A földesúr, Inkey Boldizsár gondoskodott az emberekről, erdőt irtatott ki, és a jobbágyainak adta a területet szőlőtelepítésre, ez a mai Bódi hegy. A falut körülvevő többi szőlőhegy adományozása is a család nevéhez fűződik, Inkey Ferenc a Ferenc hegyet, Inkey Imre az Imre hegyet adta jobbágyainak.
A templomot 1760-1762-ben építtette Inkey Boldizsár Szent Anna tiszteletére, Újvári Zoltán tábori építész és vállalkozó által barokk stílusban. A templom téglából épült, melyet cserépzsindellyel fedtek, padozatát téglával rakták ki. Hossza 26m, átlagszélessége 11,5 m, a torony 28 m magas és 4,85 m széles. A teteje 1910 óta van fedve. A templom szentélyéből nyílik a sekrestye, fölötte az oratórium, amelyet a kegyúr részére építettek. A szentélyben van a főoltár, amit Szent Anna tiszteletére emeltek kőből és hiteles oltárkővel van ellátva. A főoltárt eredetileg egy Szent Annát ábrázoló oltárkép díszítette, amint Szűz Máriát a templomba vezeti, ez mára sajnos teljesen tönkrement. A hajóban jobb oldalon van a Szűz Mária tiszteletére emelt kőoltár, rajta a Boldogságos Szűzanya szobra áll. A hajó bal oldalán helyezték el a Jézus Szent Szíve tiszteletére emelt oltárt, ez alatt található a szent sír. A szószékhez az eredeti feljárat a sekrestyéből vezetett, alatta pedig a gyóntatószék volt.
A templom tornyába három harang került, ezekből kettőt az első világháború alatt elvittek. Mindkettőt 1927-ben pótolták közadakozásból. Az első harangot szent Anna tiszteletére, a másodikat, a kisharangot Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték. A feljegyzések szerint egy kisharangot 1920-ban újraöntöttek. A templom alatt van a kripta, amelyet 1910-ben pallini Inkey Kálmán özvegye kamjonkai Szemző Lujza építtetett, ugyanekkor a templom padozatát cementlap kockákkal burkolták. 1711-1928-ig nem volt a faluban plébánia. A szepetneki lelkészség filiája volt. A plébániát Pehm József zalaegerszegi apátplébános (akit később Mindszenty József hercegprímásként ismer meg az egész világ),
Gróf Batthyány Pálné szül. pallini Inkey Valéria, valamint a rigyáci hívek áldozatkézsége hozta létre. A falu első lelkésze Egyed Ferenc áldozópap 1928. július 11-én foglalta el hivatalát. Az Ő emberi nagysága, tettei örökre példaértékűek maradnak a faluban, kultúrateremtő munkássága kiemelkedő, például olyan olvasókört teremtett, melynek szabályai ma is megállnák helyüket. 1929 januárjában megalakult az egyházközség, hogy segítse a lelkészség munkáját. A grófnő Inkey Valéria 5 szobás lakást adományozott a lelkészség részére, ezen kívül 12 hold szántóföldet, 1000 négyszögöl szőlőt, mint javadalmi alapítványt. A sok jótéteményért a grófi család leszármazottait a mai napig nagy megbecsülés övezi, szívesen látott, kedves vendégek a faluban.
A templomot az évek során többször restaurálták. Először kívülről 1910-ben, majd belülről 1932-ben Karlovics József építész- 1950-ben Trejer János építész tervei szerint. 1968-ban a szentélybe freskókat készített Károly Gyula festőművész, a középpontba Szent Annát helyezte Szűz Máriával, ekkor egy harang is felújításra és felszentelésre került.
A 2006-2007-es esztendő hozta meg számunkra a régóta vágyott felújítást. Plander László mérnök tervei alapján Kirner Antal Zoltán plébános vezetésével sok jóakaratú hívő segítségével újult meg és modernizálódott a templom. Megújult a tető és új cserépfedést kapott. Megtörtént a tereprendezés és vízelvezetés, szárító vakolat került a falra, megvalósult a teljes villamoshálózat cseréje, kívül belül újra lett festve a templom. A sekrestye elé illesztettük azt az épületet ahol elhelyeztük a központi fűtést vezérlő gázkazánt valamint egy WC-t. Új mészkő burkolatot kapott az egész templom, a liturgikus tér új tölgyfabútorzattal büszkélkedik, új lépcső visz fel a kórusra. Felújításra kerültek a padok, a szobrok és egy új lourdes-i barlang is készült. A templom előtti tér burkolása és a járda kiépítése is megvalósult, valamint a több mint 100 éve kripta felújítása. Dr. Veres András püspök úr 2007 november 03-án áldotta meg és avatta fel a teljesen megújult templomot
A rigyáci kripta története :
A rigyáci Szent Anna templom 1762-ben épült, A barokk stílusú templom egyhajós, félköríves apszis záródáscseh süveg boltozatos épület. A falakat plasztikus lábazattal és fejezettel kialakított pillérek tagolják. A pillértestekre támaszkodnak a csehsüveg boltozatokat elválasztó hevederívek.
Templom legnagyobb szélességi és magassági mérete majdnem azonos: (9,45m, ,86m.) Az épület déli
oldalán lévő torony gazdagon tagolt toronysisakkal záródik. A nyugati oldali sekrestye fölött kegyúri karzatot építettek.
A kriptát kb. 1900-ban Inkey Kálmán özvegye kamjonkai Szemző Lujza építette a Szent Anna kegytemplom alá.
1900. július 12,-én - Saller Lajos nagykanizsai építőmester tervei alapján a nagykanizsai járás főszolgabírója által kiadott „hatósági engedély" nyomán a templom északi hajózott szakaszának nagy részét alápincézték és altemplomot építettek 28 sírbolt számára. Az altemplomban az Inkey, Benyovszky és Batthyány család tagjainak sírjai találhatók. A kripta kialakítása építészeti bravúr volt, a maga nemében egyedülálló műszaki megoldás: a meglévő templom belső terében három méter mély munkaárkot ástak és alakították ki az 54m2 alapterületű altemplomot, melyet poroszsüveg boltozattal fedtek. Hogy mennyire jól sikerült a beavatkozás, az mutatja hogy a 2003-as felújítás során csupán egy hevederívén találtak a kivitelezők egy kisebb repedést, azaz nem süllyedt meg az épület.
1945 után elbontották az apszis alatti lejárót és a nyugati hajoldalban „L" alakú lapos tetős kriptalejárót építettek a „kor szellemének" megfelelően, melyen a koporsót sem lehetett levinni a kriptába. A legutóbbi helyreállítás során visszaépítésre került az altemplomba vezető északi oldali apszis végződésében - külső térből nyíló - egykarú lépcső, valamint a nyeregtetős felépítmény.
A megújult belső szárító falvakolatot és klinker tégla padlóburkolatot kapott. Új belső megvilágítással várja megemlékezőket. A kriptalejáró bejárata fölötti oromzaton lett elhelyezve a család kőcímere. A templom és a kripta felújítása 2007-2008-ban a falu népe és a grófi család támogatásával, Kirner A, Zoltán esperes úr vezetésével, Plander László építész tervei alapján készült. A felújított altemplomot november 2-án áldotta meg Kirner A. Zoltán esperes úr a grófi család, számos meghívott vendég és a falu nagy számú híveinek jelenlétében.
Benyovszky Móric
1741-1786
Több kontinenst is bevándorolt a XVIII. században, pedig nem volt világutazó. Sorsa sokfelé vetette, így ő volt az első magyar, aki az Északi-sark közelébe jutott. Kalandos élete fordulatokban rendkívül gazdag volt, még követni is igen nehéz.Négy földrészt járt be Benyovszky Móric (1741-1786), aki nem önszántából vagy kalandvágyból, hanem a történelem szeszélye folytán vált "világutazóvá".
Benyovszky Sámuel császári tábornok és anyai ágon egy Révay-lány fiaként Verbón (Nyitra megye) látta meg a napvilágot 1741. szeptember 20-án. Neveltetését Bécsben kapta, s az atyai hagyománynak megfelelően katona lett belőle. Lovassági parancsnokként és főstrázsamesterként vett részt a hétéves háborúban (1756-1763), ám a királynő, Mária Terézia figyelmét nem katonai hőstettel sikerült magára vonnia, hanem egy családi örökösödési perrel. Apja halála után kész volt fegyverrel is apai örökségét megszerezni, ám Mária Terézia minden vizsgálat nélkül jobbnak látta száműzni a "rendbontót".
Ekkor Lengyelországba menekült, ahol atyai nagybátyja, a litvániai helytartó vette oltalma alá, sőt örökbe is fogadta. Időközben Hollandiában és Angliában tett utazásokat, majd visszatért Lengyelországba, s helyi földbirtokosként kötelességének érezte, hogy a függetlenség híveként részt vegyen a lengyel-orosz háborúban. 1769-ben egy hősies csata közben súlyosan megsebesült és orosz fogságba esett. Egy ideig a szentpétervári erődben raboskodott, majd az un. halálösvényen keresztül egészen Kamcsatkáig menetelt, Bolsereck börtönerődben töltötte újabb száműzetését. Itt a művelt ifjú kivételes kapcsolatteremtő képességének, nemkülönben kiváló nyelvérzékének és sakkjátékának köszönhetően igen hamar nagy népszerűségre tett szert, még a helyi kormányzó is bizalmába fogadta. A történeti hagyomány szerint Móric a börtönparancsnok Atanázia nevű lányába is beleszeretett, s együtt szöktek meg később a szigetről. Börtönévei alatt készítette el Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és állattani leírását.
1771 tavaszán a fegyenctelepre politikai okokból száműzött cári tisztek érkeztek, akikkel Kamcsatka függetlenségéről és az emberi jogok érvényesítésének lehetőségéről vitatkozott. 1771 áprilisában a börtönparancsnok magához kérette Benyovszky Móricot, ám rabtársai attól való félelmükben, hogy lelepleződhet a felkelés terve, így amellett döntöttek, hogy még idejében kiszabadítják a rabot. A felkelők hamarosan meg is szállták az erődöt, elfoglalták a kikötőben lévő hajókat, majd lelkesítő kiáltványt tettek, közzé, melyben a cárhoz hű katonákat az emberi jogok nevében átállásra késztették, programjukat kiáltványban rögzítették. Ez volt az első olyan dokumentumok egyike, melyben Oroszország politikai reformját, a politikai jogok szabad gyakorlását követelték a felkelők. Nem jártak sikerrel, a felkelést leverték, maga Benyovszky is csak nagy nehezen tudott (a Péter és Pál hajó fedélzetén) a tengeren megmenekülni. Utazásai során érintette az Északi sark vidékét - feltérképezte a Bering-tenger szigeteit. Megkerülte Kamcsatkát, majd a Bering-, a Mátyás-, és a Lőrinc-szigetek érintésével Amerika partjától délnek vette útját.
Az Aleut-szigeteken, Alaszkán és Japánon át Macaóba utazott, de már 1772 augusztusában Franciaországban találjuk, ahol XIV. Lajos fogadta szolgálatába - a Mauritius szigetekre küldte. A helytartó azzal a konkrét feladattal bízta meg, hogy hozzon létre egy madagaszkari francia telepet, ezért 1774-ben megalapította Louisburgot, majd három expedíció során feltérképezte a belső területeket is. Ezért a cselekedetéért 1775-ben megkapta a francia báró címet. A helyiek körében elterjedt róla az a hír is, hogy életben hagyja a hadifoglyokat, meggyógyítja a sebesülteket, sőt nagy ínség idején még élelmet is osztogat. A helyi malagasok emiatt királyukká is választották, majd kilépett a francia király szolgálatából, és egy 12 tagú tanács élén irányította a helyi törzseket. A francia király azonban nem ismerte el ezeket a változtatásokat és reformokat, ami miatt Benyovszki kénytelen volt lemondani tisztségéről - 1777-ben elnyerve Mária Terézia kegyét, visszatért Magyarországra. Részt vett a bajor örökösödési háborúban (1778-1779), időközben II. József grófi rangra emelte.
Nem sokáig időzött azonban Magyarországon sem, mert az amerikai függetlenségi háború hírére Amerikába utazott. Mivel nem csatlakozhatott a Pulaski tábornok vezette légióhoz, ezért jobbnak látta visszajönni. Ekkor feltérképezte a magyarországi vízi- és szárazföldi útvonalakat, majd tervet dolgozott ki a hatékony szállításra vonatkozóan - Fiúméban olyan monarchiabeli kikötő létrehozását sürgette, mely a Habsburg Birodalom tengerentúli kereskedelmét irányítaná, de az udvar ettől mereven elzárkózott. Benjámin Franklin révén hamarosan újból (1782) Amerikába utazott, hogy légiókat szervezzen, de ezúttal is vissza kellett térnie. Eredetileg három légiót kívánt szervezni Németországban, de az amerikaiak a háború vége felé már nem tartottak igényt Benyovszky szolgálataira, mert úgy ítélték meg, hogy már így is túl sok idegen harcol amerikai földön. 1783-ban a kudarcok miatt Madagaszkárba ment, ahol folytatta a korábban felfüggesztett gyarmatosítást. Időközben újból Amerikába utazott, egy Baltimore-i kereskedő jóvoltából felszerelt egy expedíciót, mely Madagaszkár területén kívánt újabb településeket alapítani. 1785 nyarán partra is szállt, és megalapította Mauritanie-t, de a francia udvar katonai alakulatokat küldött, hogy számolja fel az új erődítményt.
Benyovszkyt 1786. május 24-én csata közben golyó találat érte, s a helyszínen meghalt. Erődje tövében hántolták el. Halála előtt megírta élete kalandos történetét, melyet Jókai Mór fordított magyarra. Valójában ez az írása hozta meg számára a világhírt.
Az érdekes beszámoló után lementünk a kriptába, ahol az utolsó Benyovszky Móric hamvait őrzik a falak 2002 óta. A kriptától és az ott nyugvóktól egy rövid imádkozással búcsúztunk el. Indulás előtt még egy vidám csoportképet készítettünk a templom előtt. Hamarosan már a települést körülvevő kukoricások között haladtunk jelzetlen földutakon. Az irányítást a tájat nagyon jól ismerő Kiss László barátom vette át és a szőlők között hamarosan elértük az erdőben vezető Dél-dunántúli Kék Túra útvonalát. A néha felsejlő napsütésben megkezdtük a „hullámvasutazást” a dombokon keresztül. Az erdőben akár merre is néztünk mindenfelé gombák sokaságát láttuk. Találtunk mindenféle őszi gombát, tuskógombát, lila pereszkét, harkály tinta gombát. Legnagyobb mennyiségben mégis fekete tölcsér gombát találtunk. A hosszan széthúzódó menetben, szinte mindenki gombaszedő pozitúrában, az avarban keresgélte az ősz gyümölcseit. Sikerült is kb. 20 kg mindenféle gombával megpakolni a nálunk lévő zacskókat, szatyrokat. Néhány meredek kaptató és laza lejtő után értünk el a Szuloki-forrás völgyébe. Sajnos a szépen kiépített, foglalt forrásból eltűnt a kristálytiszta csobogó víz, így elég szomorú és lehangoló volt a forrás látványa. Nem is sokat időztünk itt, hanem tovább indultunk és hamarosan Valkonyára értünk. A turistaházban már ott voltak a reggeli diákcsoport tagjai, de ez minket nem zavart abban, hogy a szépen kiépített, fedett asztalokkal és padokkal ellátott kertben tábort verjünk. Kis idő múlva már vígan ropogott a tábortűz és sokan fogtak hozzá nyársra tűzni a magukkal hozott sütnivalójukat. Sült itt minden finomság: szalonna, kolbász, virsli, debreceni, alma, gesztenye és érdekes módón az út során szedett tuskógomba is. A tűzzel felszálló finom illatok hatására még a nap is előbukkant a felhők mögül és végig kísérte csapatunkat a további út során. Az ebéddel egy időben elvégeztük a szükséges adminisztrációt és megtartottam a kirándulás sorozathoz kapcsolódó előadásomat. A hazautazásig még jócskán volt időnk, így felkértem Kiss László barátomat, hogy meséljen néhány szót a Dél-dunántúli Kék Túra film forgatásáról és Rockenbauer Pálról. Érdekességek egész sora hangzott el amit szájtátva hallgattunk. Maradtunk volna még, de a diákcsoport főzni készült egy kis vacsorát, így átadtuk nekik a terepet, és szedelődzködni kezdtünk. A turistaház előtt még készítettünk egy utolsó csoportképet és utána megindultunk az erdőn keresztül utunk, és egyben a tájbejárás sorozat végállomása, Borsfa felé. Az őszi napsütésben szívet gyönyörködtető tájak között érkeztünk Borsfa településre. A busz indulásáig még volt annyi időnk, hogy a már előző kirándulásunk alkalmával felfedezett presszóban egy kis „frissítőt” vegyünk magunkhoz. A presszóról jut eszembe: a múltkor velünk túrázó három kis cica sorsáról a presszós hölgy tájékoztatott. Szerencsés vége lett a macskák kirándulásának, mivel az összes cica gazdára talált. Minden jó, ha a vége jó mondja a mondás, és teljes mértékben így igaz., mivel az utolsó programunk alkalmával is sikerült sok új dolgot megismernünk, az idő szépre fordult, rengeteg gombát szedtünk, szalonnát sütöttünk. Ismét elmondhattuk magunkról, hogy egy kellemes napot töltöttünk a még mindig sok csodát tartogató Dél-zalai dombvidéken. A program sorozat végeztével azonban nem hagyjuk abba a táj felfedezést, megismerést, hanem új és új programokat szervezünk, amire már most sokan jelentkeznének.
Viszontlátásra!
Természetbarát üdvözlettel: Lőrincz Sándor túravezető